1. Antiküthérai szerkezet
Az ősi, mégis meglehetősen bonyolult szerkezetre Görögország közelében, egy elsüllyedt hajó roncsában bukkantak. Nagyjából
Krisztus előtt 100-ban készíthették, de hasonló technológiával legközelebb 1000 évvel később találkozhattunk. Eredetileg talán az asztronómiai helyzetünk meghatározására szolgálhatott.
2. Bagdadi elem
Eredetileg vázáknak hitték ezeket az urnákat. Később kiderült, hogy a belsejében korrodálódott rézrudak rejtőznek. Így egyértelművé vált, hogy elektromosságot generáltak segítségével. Ha az elmélet megállja a helyét, akkor ez az elem, több száz évvel megelőzte az első alkáli elemet.
3. Kőkori alagútrendszer
Az alagutak története egészen a kőkorig nyúlik vissza. Senki sem tudja miért, vagy hogyan készült azt sem, hogy mire használták.
4. Costa Rica-i kőgolyók
Több száz golyó található a területen. Átmérőjük 3 centimétertől akár 3 méterig is terjedhet. Senki sem tudja, hogyan csiszolták őket tökéletes gömb alakúra, (figyelembe véve a súlyukat) emellett, még az sem teljesen tiszta, mire használták őket.
5. A Voynich kézirat
Egy képekkel illusztrált, máig ismeretlen nyelven íródott kéziratról van szó. Még senkinek sem sikerült megfejteni. Bár 2014-ben ketten is azt állították, hogy sikerült megfejteniük a szöveget, míg az egyikük szerint egy mexikói holtnyelv, addig a másik ázsiai eredetűnek vélte…
6. A Yonaguni emlékmű
Ezekről a romokról még azt sem tudjuk pontosan, hogy emberi kéz alkotta-e, vagy a természet műve. Bár a tény, hogy a legtöbb szöge derékszög és a felszíne teljesen sima sok kérdést vet fel…
7. A Nap-kapu
A Stonhenge-hez hasonlóan erről az emlékműről sem tudjuk hogyan készült és mi célt szolgált. A Stonehenge-dzsel ellentétben, ez az emlékmű 3962 méterrel a tengerszint felett épült olíviában. A kapufélfa fölé vésett írás szerint, csillagászati célokat szolgált.
8. A Longyou Járatok
A Qin Dinasztia (Kr.e.212) idejére datált járatokat kézzel vájták a mélybe. Mivel azonban sem létezéséről, sem készítéséről nem találtak feljegyzést, így azt sem tudjuk, egyáltalán milyen célokat szolgált.
9. A Mount Owen-i Moa.
Ez a több mint 3000 éves maradvány, egy nagyjából 500 éve kipusztult állat maradványa. Érthetetlen, hogyan maradhatott ilyen jó állapotban…
10. Egy befejezetlen Obeliszk
A hatalmas obeliszket egyenesen a sziklából vájták ki, de amikor az első repedések megjelentek a sziklatesten, félbehagyták a
munkálatokat. Az obeliszk tanulmányozásával talán közelebb juthatunk Egyiptom építészeti titkainak megfejtéséhez…
11. Saksaywaman.
Az egymásra fölé épített sziklafalak Peruban találhatók. A sziklák úgy illeszkednek egymásra, hogy az illesztések között szinte egyáltalán nem találni rést. Fogalmunk sincs róla, hogyan faragtákilyen pontosra őket…
Még mindig túl keveset tudunk ezekről a helyekről. És az a kevés információ amink van, csak újabb és még súlyosabb kérdéseket vet fel. Vajon kik és hogyan készítették ezeket? Honnan jutottak hozzá
a tudáshoz?
Iskolai dolgozatokból
A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.
Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
IV. Béla várromokat épített.
A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.
Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi a feleségét.
A néma Katrin hallgatag lett…,
Arany János 1817-tól 1822-ig született.
A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra..
Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg..
Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.
Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt
Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
A hős holtan esett össze. Nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
A víz oxigénből és folyadékból áll.
A mocsári vész 1526-ban volt.
A Szent Jobb István király bal keze.
Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a fejünk belül sötét.
A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.
Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.
Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.
A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
Kanada területe egyenlő Európa lakosságával..
A kenguru kicsinye fészeklakó.
A ménes egy nagy lócsomó.
Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.
Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.
Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.
Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
Egyiptom őslakói a múmiák.
A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
A Bibliát Guttenberg találta fel.
Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal
A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba..
Villon fő műve az Ótestamentum.
A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda…
II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
A kőolajat kövekből sajtolták.
Eötvös József többek között Budán született.
Csapadékfajta: lisztharmat.
A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni

Só
*A só valóban jó!*
*A magyar népmese is úgy szól, hogy a legkisebb királylány azt mondta király-édesapjának, hogy "úgy szeretlek, mint emberek a sót" - és a másik véglet: valóban volt/van olyan szélsőséges nézet, hogy a só=fehér méreg -*
*Egy durva becslés szerint naponta 3 gramm sóra van szükséged, ez körülbelül fél teáskanálnyit jelent, azaz minden liter vízhez nagyjából egy negyed teáskanál só.*
*A tengeri só körülbelül 80 olyan elemet tartalmaz, amire a testnek nyomokban szüksége van. A finomítatlan tengeri só jobb választás,* *mint az asztali só, mert a hagyományos asztali sóban ezeket az elemeket leválasztják, illetve más adalékanyagokat is tehetnek a sóhoz.*
*De mi mindenre jó valójában a só?*
*A só létfontosságú ahhoz, hogy a sejtek belsejéből elhajtsa a túlzott savasságot, különösképpen az agysejtekből. Ha nem szeretnél Alzheimer-kórban megbetegedni, ne hagyd ki a sót a táplálkozásodból!*
*A víz és a só együtt természetes antioxidánsként hat és kitakarítja a toxikus salakanyagokat a szervezetedből.*
*>**> A só egy erős természetes antihisztamin. Használható az asztma leküzdésére úgy, hogy az ivóvizedbe vagy a nyelved alá teszed. Hatékony, mint inhaláló szer, minden toxikus melléktermék nélkül. Mielőtt sót teszel a nyelvedre, igyál meg 1-2 pohár vizet!*
*A só létfontosságú a veséknek, hogy kitakarítsa a túlzott savasságot, így a savak a vizelettel ürülnek. Elégséges mennyiségű só nélkül a tested túlságosan elsavasodhat.*
*A só Dr. Batmanghelidj szerint létfontosságú a rák megelőzésében és kezelésében. A rákos sejteket ugyanis az oxigén elpusztítja. Mivel a rákos sejteket az oxigén megsemmisíti, ezért a rák mindig alacsony oxigéntartalmú helyeken fejlődik ki. Ha a test jól hidratált és sóval megfelelően ellátott, megnövekszik a véráram mennyisége. Így a test minden pontjába eljut az oxigén és az aktivizálja az immunsejteket a vérben, amik elérik és elpusztítják a rákos sejteket.*
*A víz és só hiánya elnyomja az immunrendszert, azaz a betegség "legyőző" sejtek aktivitását a testben.*
*A só létfontosságú, hogy fenntartsa az izomtónust és erőt. A húgyhólyagok kontrollálási képességének hiánya, azaz a csöpögő vizelet, lehet az alacsony sóbevitel következménye.*
*A só a leghatékonyabb abban, hogy stabilizálja a szabálytalan szívverést. Pont ellentétben azzal a tévhittel, hogy magas vérnyomást okoz. Valójában létfontosságú a vérnyomás szabályozásában, természetesen a vízzel
egyetemben. Az arányok viszont nagyon fontosak. Alacsony só bevitel sok vízbevitellel kombinálva egyes embereknél valóban növeli a vérnyomást. Mint másodlagos mellékhatás, akár asztmát is okozhat. A logika egyszerű. Ha vizet iszol, de nem veszel magadhoz elég sót, a víz nem fog megfelelően a vérkeringésben maradni, hogy teljesen feltöltse az összes véreret. Némely esetben ez ájuláshoz vezethet, más esetben az artériák és végül a hörgők összeszűkülését okozza a tüdőben. Majd ez megemelkedett vérnyomásban jelentkezik és légszomjjal komplikálódik.*
*Egy vagy két pohár víz és némi só, (egy kevés a nyelvre) gyorsan és hatékonyan fogja csitítani a túlságosan verő szívet és hosszú távon csökkenteni fogja a vérnyomást és kezeli a légszomjat is.*
*A só létfontosságú az alvás szabályozásában. Természetes hipnotikum. Ha megiszol egy teljes pohár vizet, aztán pár csipet sót teszel a nyelvedre és azt ott hagyod, akkor természetes és mély alvásba merülsz. Ne tegyél a nyelvedre sót, csak akkor, ha vizet is iszol! Ha sűrűn csak sót használsz, víz nélkül, az orrvérzést okozhat.*
*A só létfontosságú a cukorbetegség kezelésben. Segít egyensúlyba hozni a vércukorszintet és csökkenti az inzulin szükségletet azoknál, akiknek injekciót kell beadniuk vércukorszintjük szabályozása érdekében.*
*Só kell a belekben történő tápanyag felszívódáshoz.*
*A só létfontosságú a tüdő nyálka és váladék lerakódásainak tisztításához, legfőképp asztma és más tüdőbetegségek esetén.*
*A nyelvre helyezett só megszünteti az állandó száraz köhögést.*
*A só létfontosságú az izomgörcsök elkerüléséhez is.*
*A csontritkulás is lehet só és vízhiány eredménye. A só abszolút létfontosságú, hogy a csontok szerkezetét stabillá tegye.*
*A só létfontosságú a seprűvénák és a visszér kialakulásának megakadályozásban.*
*Sóval a lelki egyensúlyért is*
*A só létfontosságú a hidroelektromos energia generálásában a test minden sejtjében. Só állandóan kell az idegsejtek kommunikációjához és információ feldolgozásához, mialatt az agy dolgozik, tehát fogamzástól a halálig.*
*A só létfontosságú érzelmi rendellenességek kezeléséhez is. Hogy megelőzd a depressziót, vegyél magadhoz elég sót!*
*A só szerepet játszik a magabiztosság és a pozitív önkép fenntartásában.*
*A só létfontosságú a szexualitás és a libidó fenntartásában.*
*A só egy nagyon fontos Anti-stressz elem a test számára.*
Tudás
- Az első dolog a cipőd amit az emberek megfigyelnek rajtad. Viselj elegáns cipőket!
- Ha naponta több mint 11 órát ülsz, akkor 50%-kal nagyobb az esélye, hogy 3 éven belül meghalsz.
- Legalább 6 olyan ember van a világon, aki pont úgy néz ki, mint te.9 % annak az esélye, hogy életed során egyikükkel találkozol.
- A párna nélküli alvás csökkenti a hátfájdalmat és erősíti a gerincet.
- Az ember magasságát az apától, a testsúlyát az anyától örökölt tulajdonságok határozzák meg.
- Ha bármelyik testrészed "elalszik", azt csaknem mindig "felébresztheted" a fejed rázásával.
- Három olyan dolog van, amit az emberi agy nem tud nem-észre venni. Ez az élelem, a vonzó emberek és a veszély.
- A jobbkezes emberek hajlamosak a jobboldali rágásra.
- tornazsákba vagy a kellemetlen szagot árasztó cipőbe helyezett száraz teafilter elnyeli a kellemetlen szagot.
- Albert Einstein szerint, ha a méhek eltűnnének a Földről, akkor az emberek 4 éven belül meghalnának.
- Olyan sok fajta alma létezik, hogy ha minden nap egy újabb fajtát ennél meg, akkor 20 évre lenne szükséged, hogy az összes fajtát megkóstolhasd.
- Evés nélkül hetekig elélhetsz, de alvás nélkül csupán 11 napig élhetsz.
- Azok az emberek, akik sokat nevetnek, egészségesebbek, mint azok akik nem nevetnek sokat.
- A lustaság és az inaktivitás csaknem annyi ember halálát okozza, mint amennyiért a dohányzás a felelős.
- Az emberi agy információ tároló kapacitása ötször nagyobb, mint amekkora a Wikipedia információ tartalma.
- Agyunk ugyanakkora mennyiségű energiát használ fel, mint amennyi egy 10 wattos izzó fogyasztása.
- Testünk 30 perc alatt annyi hőt ad le, amennyi elegendő 1,5 liter víz felforralásához!!
- A petesejt a legnagyobb, a sperma pedig a a legkisebb sejt!!
- A gyomorsav (sósav, HCL) olyan erős, hogy feloldja a borotvapengéket!!
- Sétálj naponta 10-30 percet, és a séta közben MOSOLYOGJ! Ez a végső antidepresszáns.
- Naponta legalább 10 percet tölts el csendben ülve.
- Reggel, midőn felkelsz, imádkozzál, arra kérve Istent, mutassa az utat aznapi célod eléréséhez.
- Több olyan élelmet fogyassz, ami fán vagy növényen terem, és kevesebb olyat, amit gyárakban állítanak elő.
- Igyál zöld teát és sok vizet. Egyél áfonyát, brokkolit és mandulát.
- Próbálj meg naponta legalább három embert megmosolyogtatni!
- Ne pazarold értékes energiádat pletykákra, energia elszívókra, múltbeli gondokra, negatív gondolatokra vagy olyan dolgokra, melyeken nem tudsz változtatni! Helyette inkább fordítsd energiádat a jelen pozitív pillanataira!
- Reggelizzél úgy mint egy király, ebédelj úgy mint egy herceg, és úgy vacsorázz, mit egy csóró diák, akinek teljesen kiürült a bankkártyája!
- Az élet ugyan nem korrekt, de azért még mindig jó.
- Túlságosan rövid ahhoz az élet, hogy bárkinek a gyűlöletére pazaroljuk az időt. Bocsássunk meg nekik mindent!
- Ne vedd magad túl komolyan! Más sem teszi azt.
- Nem kell minden érvelésnél neked győznöd. Fogadd el, hogy nem kell mindig egyetérteni!
- Élj békében a múlttal, hogy az ne ronthassa el a jelenedet!
- Ne hasonlítsd életedet másokéhoz! Fogalmad sincs róla, hogy is zajlik az övéké.
- Rajtad kívül senki más nem felelős a boldogságodért.
- Keretezz be minden úgynevezett katasztrófát a következő szavakkal: ˝Vajon számítani fog-e ez még öt év múlva?˝
- Segíts a szűkölködőkön! Légy nagylelkű! Adakozó légy, ne adakozást fogadó!
- Hogy mit gondolnak mások rólad, az nem a te dolgod.
- Az idő mindent meggyógyít.
- Legyen bár a helyzet jó vagy rossz, változni fog.
- A munkád nem fog törődni veled, ha beteg vagy. Barátaid viszont igen. Tartsd velük a kapcsolatot!
- Az irigykedés tiszta időpazarlás. Már mindened megvan, amire szükséged van.
- Minden éjjel, mielőtt aludni térsz, imádkozz Istenhez/sorshoz/univerzumhoz, légy légy hálás azért, amit ma megvalósítottál.
- Ne feledd, túlságosan is áldott vagy ahhoz, hogy stresszes legyél!
Noé bölcsessége
Minden, amit tudnod kell az életben, arra megtanít Noé Bárkája.1. Ne késd le a hajót.
2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
3. Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
4. Tartsd jó kondiban magadat. Mikor 60 éves leszel, lehet valaki felkér egy nagy dologra.
5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
6. A jövődet építsd magasra.
7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
10. Emlékezz: a Bárkát amatőrök, a Titanicot pedig profik építették.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.
Küldd ezt tovább azoknak a barátoknak, akikre Isten áldását kéred.
Látod? Te is köztük vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése