Nagy-Britannia, a rejtélyes Kagyló-barlang

A méretein kívül nem tudunk róla semmit. Tényleg semmit.

Kent, Egyesült Királyság, Margate városa.

Itt található a legendás Shell Grotto, vagyis a Kagyló-barlang. Anglia egyik legrejtélyesebb építménye.

A helyiek által elfogadott legendárium szerint véletlenül fedezték fel, egy kacsáknak szánt tó ásása közben. A föld egyszer csak beszakadt, és egy üreg tátongott a munkás lába előtt. Ahogy ilyenkor régen szokás volt rohantak a helyi legokosabb emberhez, a tanítóhoz.

A tanító egy kötélen leengedte a fiát, Joshuát a lyukba, mindössze egy gyertyával. A gyerek egy gyönyörűen díszített barlangról számolt be, amelyek természetesen nem akartak fenn elhinni. Kiszélesítették a nyílást,
és megnyílt az út a földalatti csodához.

Földalatti termekre és folyosóra bukkantak, amely mozaikszerűen ki volt rakva kagylóhéjakkal.

A tanító rögtön meglátta benne az üzleti lehetőséget, felvásárolta a földet, és kényelmes lejáratot épített a barlanghoz. 1838-ban megnyitotta a nagyközönség előtt. A barlang azóta is magánkézben van.

A kagyló-barlang maga a tömény rejtély. Több, mint harminc méter hosszú kanyargós folyosó, középen a körtemplommal és a kupolával, a végében az 5x6 méteres oltárkápolnával.

A folyosó 2 méter széles és 2,4 méter magas. Minden felületet kagylókból készített mozaik borít. Becslések szerint 4,6 millió darab kagylóhéjat használtak fel. Gyönyörű, bonyolult mintázatban.

Természetesen a körtemplom és a kápolna fantázianév, mert nem tudni, ki és miért készítette.

A helyiek nem tudtak a létezéséről, benn sem találtak semmilyen feliratot, ábrát, vagy bármilyen utalást az építőkre. Még azt sem lehet tudni mikor készült.

Bármikor készülhetett az elmúlt 3000 évben. A legvadabb elméletek születtek az eredetéről: 18. vagy 19. századi gazdag ember ostobaság; őskori csillagászati ​​naptár; templomos lovagok műve; szabadkőművesek titkos találkahelye; a főniciaiak építették; pythagoreusok / Oriental kabbalisták csinálták;az ókori krétaiak műve; sőt szóba került egy 12 000 évvel ezelőtt élt mexikói civilizáció is; és így tovább.

Az teljesen valószínűtlen, hogy hamisítvány lenne, hogy a megtalálása előtti időkben, titokban készült volna. Egész egyszerűen a feladat túl hatalmas ehhez.

A falon többféle kagylóhéjat találtak, amelyek mára már megritkultak a környéken, de régen bőséggel voltak az öblökben.

1932-ben az új tulajdonos bevezette a villanyvilágítást. Egyúttal letakarították a mécsesek és lámpák  évszázados mocskát is. Sajnos kiderült, a piszok alatt a kagylók színe megfakult, kifehéredtek.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése