Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!
Az idős özvegyasszony és az özvegyember már öt éve rendszeresen találkozgat, amikor a bácsi végre elhatározza, hogy megkéri a néni kezét. A néni azonnal igent mond. Mindketten hazamennek, másnap a bácsi arra ébred, hogy nem emlékszik, igent mondott-e neki a választottja. Hosszú töprengés után felhívja az idős hölgyet, és zavartan rákérdez:
- Tegnap megkértem a kezedet, de nem emlékszem, hogy mit válaszoltál.
- Jaj, de jó, hogy hívtál, mert nem emlékszem, kinek mondtam igent.
A gyerekszerelem óta együtt maradt pár ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli. Elballagnak hajdani iskolájukba, és megtalálják azt a padot, amibe a férj azt véste bele: "Szeretlek, Sally". Útban hazafelé egy zsák pénz pottyan a lábuk elé egy arra elhaladó páncélautóból. Sally felveszi, hazaviszi, és otthon kiderül, hogy 50 ezer dollár van benne. Stan, a férj azt mondja:
- Vissza kell adnunk.
Erre Sally:
- Nincs kinek, talált pénz.
Még aznap rendőrök járnak házról házra, és őket is megkérdezik, tudnak-e valamit az eltűnt pénzről.
Sally azt mondja:
- Nem.
Stan pedig azt:
- A feleségem hazudik. A padláson rejtette el.
Sally azt mondja:
- A férjem már kezd szenilis lenni.
Az egyik rendőr erre kéri Stant:
- Legyen szíves az elejétől kezdve elmondani, mi történt.
Stan azt mondja:
- Sally meg én épp hazafelé jöttünk az iskolából...
A rendőr ránéz a társára.
- Gyere, nincs itt semmi keresnivalónk
A feleség verseket olvas, majd kis idő múlva berohan a férje dolgozószobájába:
- Dezső, valami Goethe kiadta a versedet, amelyet harminc évvel ezelőtt nekem írtál!
- Most, hogy a feleséged nem áll veled szóba, fel sem ébreszt reggel?
- De. Átdobja hozzám a macskát az ágyba.
- És a macska nyávog fel álmodból?
- Nem. Az én ágyamban alszik a kutya. . . .
A katolikus pap, a református tiszteletes és a rabbi győzködi egymást, hogy melyikük istenének nagyobb a hatalma.
- Tegnap állok a templomkapuban, szakad az eső, és két kicsi gyerek hazafelé tartva majd megfullad a nagy vízben. Elmondtam egy imát, és 10 méteres sávban azonnal elállt az eső.
- Ez semmi. - így a tiszteletes. - Tegnap állok a templomkapuban és látom, hogy a pokoli szélviharban a szomszédék terhes Julikája igyekszik a szülőotthonba, de a szél ellenében meg sem tud mozdulni. Elmondtam egy imát, 10 méteres sávban azonnal elállt a szél.
- Ez még mindig semmi - szól a rabbi. - Szombaton megyek haza az istentiszteletről, és látom, hogy a földön egy 100 dolláros hever. Szombat lévén nem nyúlhatok pénzhez, hát elmondtam egy imát, és 10 méteres sávban azonnal szerda lett.
Apuka sétál a gyerekével egy kastély romja körül. Mindenütt ledőlt falak, ledőlt oszlopok, elgurult kövek. A kisfiú odafordul az apjához és megkérdezi:
- Ugye itt tanult anya vezetni?
Rámenős utcai virágárus csalogatja a vevőt:
- Uram, vegyen egy szép rózsacsokrot, lepje meg vele a feleségét!
- Kösz, de nincs feleségem.
- Akkor vegyen a barátnőjének!
- Barátnőm sincs!
- Akkor vegyen egy csokrot magának és ünnepelje meg, hogy milyen szerencsés.
A híres tudós tanítványa sugárzó örömmel szalad a tudóshoz:
- Heuréka! Megtaláltam a tökéletes oldószert. Az összes ismert anyagot oldja!
- Hmm. Ez felvet egy érdekes problémát!
- És mit?
- Miben akarja tartani?
A jövendőbeli jogász vizsgázik.
- Mi a bigámia büntetése? - kérdi tőle a bíró.
- Két anyós.
- Amikor így mosolyog rám, már a következő találkozáson jár az eszem!
- Óh, istenem! Maga folyton hízeleg!
- Hízelgésről szó sincs. Fogorvos vagyok.
A tanító panaszkodik a szülőknek a kis Elemérre:
- A maguké a legrosszabb gyerek az osztályban. Nem lehet vele bírni! És ami mindennek a teteje: még egyszer sem hiányzott!
Két rab beszélget:
- Téged miért ítéltek el?
- Szerelmes lett belém az anyósom.
- És?
- Elcsavartam a fejét.
A fiú gyengéden átöleli a lányt a parkban, és a fülébe súgja:
- Drágám, mondj legalább két szót, ami örökre összeköt bennünket!
- Terhes vagyok.
Barátok egymás között:
- Hogy sikerült az autóvezetői vizsgád?
- Nem tudom, mert amikor kijöttem a kórházból, a vizsgabiztos még nem tért magához.
Két barát az erdőben sétál:
- Látod azt a hatalmas fát ott? - kérdezi az első.
- Igen.
- Képzeld, tavaly két perc alatt felmásztam a tetejére.
- Na ne mondd, mert úgysem hiszem. Volt tanúd rá?
- Hogyne. Egy medve.
A skót gyerek szalad a mamájához:
- Mama, itt áll az ajtóban egy bácsi!
- És mit akar?
- A most épülő uszodára gyűjt. Mit adjak neki?
- Fél vödör vizet.
Természetesen ez ránk még nem vonatkozik, jó szórakozást!...
3 nyugdíjas beszélget az öregkorról:
Az első:
Kimentem a kertbe kapálni, de csak lihegtem, nem bírtam semmit csinálni. A szívem nem bírja, tudjátok, a szív, a szív már nem a régi.
A második:
Kimentem én is a kertbe kapálni, de amikor lehajoltam, alig bírtam felegyenesedni. Tudjátok, az ízületek, az ízületek már nem a régiek.
A harmadik:
Rápillantottam a hitvesemre és olyan erős férfiúi késztetést éreztem, hogy muszáj volt házastársi együttlétet kezdeményeznem. Intim közeledésemre azonban úgy válaszolt:
Hülye vagy papa? Még csak 5 perce fejeztük be!
Tudjátok, a memória, a memória már nem a régi!
Az öregedés jelei .....

- Reggel felébredsz, pont úgy nézel ki, mint a fényképed a jogsidban...
- Csak a második próbálkozásra tudsz kikelni az ágyból...
- A "kimaradok éjszakára" számodra azt jelenti, hogy a kertben felejtve marad elalszol...
- A "boldog órák" szunyókálással telnek...
- Nyaralni mégy, de előbb fáradsz el, mint ahogy a pénzed elfogy...
- Gyerekednek olyat mondasz, amit az anyád mondott neked, és amit mindig is utáltál...
- Tornázásról alkotott elképzelésed a "felállás a székből"..
- Megpróbálod kihúzni a redőket a zoknidból, amikor rájössz, hogy nincs is rajtad a zokni...
- Jóval hosszabb idő alatt pihened ki magad, mint amennyi idő alatt elfáradtál...
- Emlékezeted rövidül, a panaszaid hosszabbodnak...
- Noteszodban a legtöbb név úgy kezdődik, hogy "Dr"...
- Csak ülsz a hintaszékben, de nem tudod beindítani...
- A gyógyszerész a legújabb barátod...
- Akkor nevezed magad szerencsésnek, ha megtalálod a kocsid a parkolóban...
- Kétszer annyi ideig tart, hogy fele annyit láss...
- Minden fáj, ami meg nem, az már nem működik...
- Két órán át keresed a szemüveged, ami a fejeden van...
- Belemélyíted fogaidat a húsba és azok ott maradnak....
- Már feladtad az összes rossz szokásodat, de semmi sem lett jobb...
- Türelmesebb lettél, de ez végül is csak fásultság...
- Végre összeszeded a gondolataidat, de akkor meg a tested esik szét...
- Közérzeted attól függ, hogy kihez, mihez viszonyulsz: leborulsz, vagy kiborulsz?
*Mózes hibája*
*- Miért átkozzák a zsidók Mózest?*
*- ?- Mert 40 évi pusztai vándorlás után egy olyan földre vezette őket ahol nincsen kőolaj...*
*Vajas kenyér*
*A rabbi kihirdeti: Isten rendeltetése, hogy a vajas kenyér mindig a vajas oldalával essen a földre.*
*Néhány nap múlva keresik a rabbit:- Hallod-e, rabbi ! Tegnap a másik oldalára esett a vajas kenyér. Hogy lehet az?Mire a rabbi, hosszas gondolkodás után:- Biztos, hogy jó oldalát kentétek meg a kenyérnek?*
*Mit mondjak még?*
*- Mit mondjak még, kedves testvéreim - szól a szokottnál is hosszabb szónoklatában a pap.*
*- Mit mondjak még ezen a hideg téli vasárnapon?- Áment! - mondá a székely -, mert már nagyon fázik a lábam.*
*Coca Cola*
*A Coca Cola marketing igazgatója, Kohn úr elmegy a római pápához azzal a kéréssel, hogy a Miatyánkot alakítsa át a következőképpen: a helyett, hogy azt mondaná: "Add meg nekünk mindennapi kenyerünket ma..."*
*prédikálja ezen túl azt, hogy "Add meg nekünk mindennapi Coca Colánkat ma..."A pápa hevesen csóválja a fejét és határozottan mondja:- Erről szó sem lehet!Mire Kohn úr azt mondja:- Természetesen nem kérjük ingyen, évi 1 millió dollár támogatást kap érte tőlünk a katolikus egyház!Pápa:-
Megmondtam, hogy nem!Kohn úr:- Szentatya, a Coca Cola nem szűkmarkú! Legyen évi 10 millió dollár!Pápa:- Megmondtam, hogy nem !Kohn:- Szentatya, lássa a jó szándékunkat! Legyen évi 100 millió dollár !Pápa:- Megmondtam, hogy nem, nem és nem! Kérem, távozzon!Kohn elindul a terem kijárata felé, már fogja a kilincset, mikor megfordul és a következőket kérdezi:- Szentatya, mondja már meg, a pékek menyit fizettek?*
*Szőnyeg*
*Párizsban rázza a szőnyeget egy arab vendégmunkás az emeleti ablakban. Arra jár egy francia és felkiált:*
*- Mi van, Ali, nem indul?*
*Mikor?*
*Tréfásan megkérdi a katolikus pap a rabbit:*
*- Barátom, mikor eszel már disznóhúst?Mire a rabbi:- Majd a te esküvődön, koma!*
*A beteg ügyvéd*
* Az ügyvéd a kórházban halálos betegen lapozza a Bibliát.*
* - Maga mit csinál? - kérdezi az orvosa. - Joghézagot keresek...*
*Házasélet*
*Egy téli estén, mínusz 20 fokban és szélviharban zárás előtt öt perccel betántorog egy ember a pékségbe. Vékony kabátjában fogvacogva mondja:*
* - Kérek két szezámmagos zsömlét. - Kettőt? - kérdez vissza az eladó. -
Igen, egyet nekem, egyet a Marikának. - Rendben. Marika a felesége? - Mit gondol, ki más lehet? Talán anyám küldött ki ilyen időben?*
*Idős házaspárok közös nyelve*
*Nagypapa kinyitja az egyik szekrény ajtaját, és keresgélni kezd a polcokon.*
*A nagymama megkérdezi:- Mit keresel?- Semmit!- Az nem ott van, hanem az ágy alatt!*
*Friss házasok beszélgetnek:- Szeretsz drágám?- Szeretlek.- Imádsz?-
Imádlak.- Mire gondolsz?- Arra, amire Te...- Király! Akkor hozz egy üveggel nekem is! *
*A házaspár új szekrénye*
*A fiatal házaspár vesz egy új szekrényt.*
*A férj hajnalban elmegy dolgozni, és amikor reggel az első villamos elmegy a ház előtt, a szekrényajtó magától kinyílik. A feleség becsukja, de a következő villamosnál megint kinyílik. Ez így megy egész nap, mire a feleség megunja, és felhív egy asztalost, hogy szerelje meg.Áll a szerelő meg a feleség a szekrényajtó előtt, és amikor a villamos jön, az mindig kinyílik.- Hát, sajnos, innen nem látok semmit, lehet, hogy belül van a baj, én beállok a szekrénybe, csukja rám az ajtót, hátha belülről látom, mi a hiba. - mondja a szerelő.Amikor a szerelő beáll a szekrénybe, a feleség rácsukja a szekrényajtót, pont megérkezik a férj, veszi le a kabátját, és
be akarja akasztani a szekrénybe, amikor meglátja bent a szerelőt.- Maga mit csinál itt ? - kérdi.- Mondja, elhiszi nekem, ha most azt mondom, hogy a villamosra várok?*
*A hosszú házasság titka*
*Egy műsorba meghívtak egy házaspárt. A néni is, a bácsi is 100 éves volt.
A műsorvezető - a bácsihoz fordulva - nem hagyta ki az ilyenkor szokásos kérdést:*
*- Bácsi, maga szerint mi a hosszú élet titka?Mire az:- Tudja, amikor a feleségemmel összeházasodtunk, már vagy 75 éve, megegyeztünk, hogy ha elkezdünk veszekedni, nem folytatjuk tovább, hanem az egyikünk kimegy a házból. Hosszú életemet annak tulajdonítom, hogy rengeteget voltam friss levegőn!*
*Esküvő*
*A fiatal jegyespár éppen az esküvőjük előtti napon szenved autóbalesetet. Mindketten meghalnak, és felkerülnek Szent Péter színe elé. Ott aztán megkérdezik, lehetséges lenne-e, hogy összeházasodjanak a

Mennyországban?*
*- Jól van, várjatok itt, gondolkodjatok el azon, tényleg szeretnétek-e házastársak lenni. Nemsokára visszajövök, ha még akkor is szeretitek egy-mást, akkor nem bánom.Eltelik hat hónap, majd Szent Péter megjelenik egy pappal az oldalán:- Na, gyermekeim, hogyan döntöttetek?- Még mindig szeretjük egymást, és szeretnénk összeházasodni! - mondja a fiú.- De azt azért megkérdezném, ha mégsem sikerül a házasság, elválhatunk?- Az lehetetlen! - mondja Szent Péter. - Hat hónapba telt, mire találtam itt fent egy papot, mit gondolsz, mikorra találnék egy ügyvédet?*
*Dalai Láma*
*Meghal a Dalai Láma, és felkerül a Mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:*
*- Nem vagy éhes, barátom?- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai Lámának. Az, miközben eszegeti a konzervet, lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A Dalai Láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet. A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai Láma nem bírja tovább, és megkérdi:- Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?Erre Isten fejcsóválva:- Tudod, itt fent, kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani...*
*Székely vitzek…*
*Bánatosan ér haza az öreg székely a munkából. Aszongya az asszonnak:-Te Mári, bé kell valljam néked, mostanába ollan másodprímásnak érzem magamot*
*ebbe a házasságba!Erre az asszony egyet húz a vállán s aszongya:- Folyton bolondságokon töröd a fejed János...máskülönben es, amilyen furulyád van neked, annak kéne örvendjél, hogy egyáltalán még benne vagy a zenekarba..*
*A székely bémenyen a városba a komájával az orvoshó'. A kivizsgálás után elindulnak hazafelé.*
*Kérdi a koma: mit mondott a doktor?*
*- Aszonta: szarkómám van.*
*- Há' ugyanbiza hunnét ösmer ingöm az a doktor?*
*Meghal a székely, a temetésen a pap szívhezszóló prédikációt mond. Hangsúlyozza, hogy az elhunyt milyen remek férj és apa volt. Az özvegy szipogva odaszól nagyobbik fiának:- Menj, fiam nezzé' belé a koporsóba,
eisze nem jó temetésre jöttünk.*
*-Kész van-e a házi fiam?-Igen édesapám, jőjjön kóstolja meg!*
*A székely elvesz egy dolgos, de csúnya lányt. A menyecskét bántotta kinézete, mindegyre mondogatta:- Jaj, de csúnya vagyok, jaj, hogy én milyen csúnya vagyok!Az ura bólogatott egy ideig, majd azt mondta:- Ne sajnáltasd magadot, Rózsi, me' te csak a tükör előtt látod magadot.*
*De mit szóljak én, aki egész nap látlak?*
*A gyilkos szembeáll a székellyel:- Pénzt vagy életet!- Há'... én eisze inkább az életet választom, me' ha má' meghóttam, mit es kezdenék a pénzzel?*
*Ül az öreg székely a feleségével a tornácon és beszélgetnek:- Hallod-e Mári, akartá' vóna-e férfi lenni, legalább egy napra?- Szerettem vóna. Há' maga?*
*Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyermek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi. *
*Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok. Az idő múlik, végülis a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, az ő fiacskájuk, akárhogyis. A tizennegyedik születésnapján ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves.Egyszer csak megszólal a gyerek:- Sót!Az egész család meglepődik.- Jajj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz, fiam?- Há' beszélök.- Há' az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?- Eddig ölég sós vót a leves.*
*A brassói néplaptól újságíró érkezett Csíkszeredába. Kéri, mutassák meg neki a legöregebb favágót. Amikor találkoznak, azt mondja neki:- Hallom, maga még a gróf birtokán dolgozott. Nekik gürcölt évtizedeken át, s lám, csak egy kis kunyhót tudott szerezni. Meséljen, bátyám, milyen volt az élet régen. Mondja, akkoriban hány gatyája volt?- Nyóc.- Miből?- Gyócsból.- És most az új rendszerben hány van?- Kettő.- Miből?*
*- Abból a nyócból.*
*A székely horgászik. Arra megy egy ember, s megkérdezi:- Harapnak ahalak?- Dehogy! - mondja a székely. - Simogassa csak meg nyugodtan!*
*Baktat a székely a szekéren. Egy rendőr gyanakodva megállítja:- Mit visz bátyám azokban a hordókban? Csak nem bort?- Harmatlevet.- Harmatlevet? Na, hadd kóstolom csak meg! *
*Pfúúúj! Ez borzalmas! Na,gyorsan menjen el innen!- Gyí, Harmat!*
*Kapaszkodva áll a székely az ülések között, a vonaton. Mondják neki:-
Jöjjön, üljön le, bácsi!- Nem ülök le. Sietek!*
*A kommunista rendszerben énekel a székely a szilveszteri mulatságban:- Kossuth Lajos azt izente, elfogyott a regimentjeeeeee...Jő a milicista:-
Na, jöjjön velem, János bácsi!- Há' métt mennék?- Az ének miatt.- Ne 'jedjen meg, nem most izente.*
*Pesti turistabusz áll meg a homoródi borvízforrásnál, a székely tölti a korsóját. Kérdezik a turisták tőle:- Mióta hordja a vizet innen bácsi?-
Mióta az eszemet tudom.- Mire jó a borvíz?- Szomjúságra, lelkem.- Meddig áll el a víz, bácsi?- Meddig el nem fogy.*
*Két székely a mezőn tántorog hazafelé, amikor meglátják a legelésző lovakat. Mondja az egyik:- Ej, de irigy vagyok a lovakra, komám!- Há' mé' teee?- Me' négykézláb mehetnek.*
*A székely a városban vendéglőben ebédel. Miután jóllakik, kérdezi a incért:- Tessék mondani, itt kinek ke' fizetni?- Nekem.- No, há' ez az első vendéglő, aho' nem neköm ke'!*
*Mózsibá' elmenyen az orvoshoz, mert fáj a feje. A doktor megvizsgálja, jobbról es, balról es, megütögeti, megszuszogtassa, s a fejét csóválva mondja:− Nem tetszenek a leletei, hajjaje. Mit szokott maga reggelizni?−
Én-e? Egy kicsi kolbászt, s juhsajtot, rántottát tíz tojásból, s szalonnát. Előtte két pohárka szilvapálinkát.− És mit szokott ebédelni?− Megeszem a reggelről maradott kolbászt, szalonnát, utána fuszulykalevest, ekkora
csülökkel, né, s osztán lenyomtatom tőtött káposztával. Előtte két pohár szilvapálinkát, utána egy félliter bort.− Vacsorára?− Megeszem a délről maradt fuszulykalevest, a csülköt, utána szalonnát, kolbászt, hagymát, s túrót. Na de előtte két pohár szilvapálinkát, utána fél liter veresbort.−
Jaj Mózsi bá', ez nem egészséges! S hogy áll a koleszterinje?− Mint a cövek!*
*Kopogtatnak az ötvenes években, hajnalban, Marcsa néni ajtaján. Kiszól:-
Ki az?- Mi vagyunk az agitátorok!- Mit akarnak?- Beszélgetni!- Hányan vannak?- Hárman.- Hát akkor csak nyugodtan beszélgessenek!*
*Egy székely ember Gyergyóban, a vendéglőben, reámordul a pincérre:- Ebbő' a tyúkhúslevesbő' hova lett a tyúk?- Hova-hova! Magát se főztük belé a székelykáposztába!*
*Székely bácsi mondja, egy súlyos autóbalaset után:– Persze, öt politikus ment mint az állat, nekimentek a fának, és szanaszét repültek.– És most hol vannak a sérültek?– Eltemettem az összest.– Úristen, és ha még éltek?– Hát, egyik-másik szólt, hogy ő még él, de én már nem tudok hinni ezeknek...*
Régi jó paródiák
<http://youtu.be/KByHC5yVSP8> http://youtu.be/KByHC5yVSP8
A gyógyszertárban
<http://youtu.be/Q4VJhof6APc> http://youtu.be/Q4VJhof6APc
A kis Bözsike
<http://youtu.be/9nU83BUmNhA> http://youtu.be/9nU83BUmNhA
Alfonzó-nemzetközi inflagranti
<http://youtu.be/pe4wmkpz5Sw> http://youtu.be/pe4wmkpz5Sw
Vasárnapi ebéd-bohozat
<http://youtu.be/x3I8Ykiwh6g> http://youtu.be/x3I8Ykiwh6g
Riadó a Pitypang szállóban
<http://youtu.be/9UyCyZno8Lk> http://youtu.be/9UyCyZno8Lk
'Három nővér' (Márkus László, Haumann Péter
<http://youtu.be/7FIaTiQh44I> http://youtu.be/7FIaTiQh44I
Karcsi bácsi Amerikában-bohózat - Kabos László
<http://youtu.be/YP3WOffNk1Y> http://youtu.be/YP3WOffNk1Y
Alfonzó és a Rubikkocka-paródia
<http://youtu.be/i33ZMYVNUXk> http://youtu.be/i33ZMYVNUXk
Alfonzó-Sakk
<http://youtu.be/OMeMCcMWxF8> http://youtu.be/OMeMCcMWxF8
Gálvölgyi-Eszti néni(kabaréjelenet)
<http://youtu.be/Jtr80FIkOB0> http://youtu.be/Jtr80FIkOB0
Rejtő Jenő: Apasági kereset-bohózat
<http://youtu.be/0g2oJOQ5yxo> http://youtu.be/0g2oJOQ5yxo
alfonzoshow(50min)
<http://youtu.be/w36vgbFHch8> http://youtu.be/w36vgbFHch8
Kellér Dezső:Négyeslakáscsere-bohózat
<http://youtu.be/HXs4BvAbIdU> http://youtu.be/HXs4BvAbIdU
A vegetáriánus feleség-bohózat
<http://youtu.be/6pZCP4SQKyI> http://youtu.be/6pZCP4SQKyI
Feltékeny férj-bohozat

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése